Libás bögre

Három virág kék táncot lejt 
sárga mezőn öt szirmoasan,
kicsi liba ezen várja  
sárga mezőn lépegetve
naplementét magában,
kék masnival a nyakában
csipeget nagy vidáman. Ez a bögre hej de vidám kicsi mese róla szól majd ha felkelsz reggelente ízes teát megiszol.

Rózsatündér

Ringó-hintó, rózsakehely, sárga porzós illatos. Sötétbordó bársony szirmán gömbölyödő érett harmat, kis tüskéi meredély, zöld levele napot áhít, egészében tünemény. Méhecskeraj, felé szálló, illatfelhő vonzza mind, rózsatündér  virágport hint, csodaírt.

Farfalle

Pillangó száll, nagy magasra, szabad légben kis billenő, pillekönnyű tündérbogár, színes szárnya büszkélkedő. Párját várja rebbenőn, megtalálja fa lombjain pihenőt, élénk kék-piros szárnyán emelkedőt.

Teremtésmonda

Az első teremtésmonda- kicsit másképp

 

 

Egyszer volt hol nem volt, Indiában – mert nem itt gyermekem hanem messzi – messzi földön - született egy Isten, úgy hívták Shíva. Két testére is volt, Visnu és Brahma, de ő volt a legmérgesebb Isten a három közül. Most elmesélem neked hogy születtek. Egy nagy lótusz virágából három porzó sarjadt ki, ezek leszakadtak és így történt, hogy a nagy vízbe kerültek. Egy darabig ott ringatóztak a víz felszínén, de végül földet értek, és gyökeret eresztettek a parton. Három kis növényke sarjadt belőlük, egy lila, egy piros és egy kék. A növénykéknek aztán lábuk lett, karjuk és fejük, elszakadtak a földtől és önálló életre keltek. Mert ezek már a mai emberekre hasonlítottak, úgy bizony gyermekem. Brahma, a piros volt a teremtő, Visnu a kék volt a megtartó, Shíva pedig a lila, a pusztító. Shíva volt a legmérgesebb közülük, mert amit Brahma vagy Visnu csinált, azt néha, mikor olyan kedve volt, Shíva nagy mérgesen összedúlta. Azért nem volt köztük nagy harc, mert szerették egymást, és mindig emlékeztek arra az időre, mikor a vízben a lótusz ölében együtt nevelkedtek. Olyan volt ez köztük, mint a szükséges jó és rossz együtt élése. De azért a játék kora is elmúlt, és elhatározták hogy a partot elhagyva új tájakat fedeznek fel. Elindultak, egy nagy – nagy hegység felé. A hegység szélén forrás fakadt, amiben megfürödtek. Ez a hegység volt a Himalája. Nagyon megtetszett nekik a táj szépsége, ezért úgy döntöttek, hogy ottmaradnak. Először látták, hogy üres minden, nem voltak még sem állatok, sem emberek, de még növények sem. Brahma ezért egyet tapsolt, és megteremtette a növényeket. Aztán megint tapsolt egyet, és megteremtette az állatokat. Visnu semmit nem tett még ekkor, ő később vigyázott arra hogy békésen éljenek együtt a növények és az állatok. Shíva megint mérges lett, ilyen volt a természete, köpött egyet, és így születtek meg a mérges kígyók. Aztán megunta ezt is, azt gondolta mivégre teremtsünk mást mikor olyan jól megvoltak magukban is három testvérként. Tehát, gyermekem láthatod hogy végül is hogyan haladtak a dolgok a teremtés kezdetekor. Jól éltek az állatok, és a növények. Brahma elégedetten sétálgatott a kertekben, a hegyoldalon, látta hogy minden jól megy. Így teltek el évszázadok. De aztán elkezdtek unatkozni. Ezért Brahma azt mondta: - Mi lenne, ha teremtenénk a saját képmásunkra élőlényeket, hogy bedolgozzák a kerteket, gondozzák az állatokat? - Visnu azt mondta: - Jól van, legalább nem fogunk annyira unatkozni. Shíva viszont kijelentette: - Minek, csak gondot jelentenének, meglátjátok nem lesz ennek jó vége! - Aztán tüzet hányt mérgében mert ilyen volt a természete. Haja lilán lobogott, olyan mérges volt. - Brahma azonban nyugalomra intette: Testvérem, nyugodj meg, hasznunkra lesznek, és nem unatkozunk annyira. - Áhh! - csinálj amit akarsz! Shíva legyintett, majd elvonult aludni egy barlangba. Brahma ezek után nekifogott a teremtésnek. A sárból, amit a folyóparton talált, emberformákat mintázott, és életet lehelt beléjük. Az első emberek nagyon jól sikerültek, földet műveltek, gazdálkodtak, Visnu megtanította őket házat építeni, és földet művelni. Kialakultak az első falvak, majd városok, az emberek élték világukat. Visnunak nagyon tetszettek, és Brahmának is. Ez volt az első aranykor. Shíva azonban felébredt mély álmából, kikukucskált a barlangjából, és azt mondta: - Meglátjátok, nem lesz ennek jó vége, az emberek tudatlanok. Testvérei nyugalomra intették őt. Aztán teltek múltak a századok, évezredek. Az emberek egyre okosodtak, míg végül majdnem olyan okosak lettek mint a teremtőjük. De csak majdnem. Egymással rosszul viselkedtek, és az Isteneiket sem tisztelték már. Annyira elfajultak a dolgok, bizony kedves gyermekem, itt a Földön, hogy az Istenek sem tudtak már mást kitalálni, minthogy elpusztítsák az embereket. Shíva különösen mérges volt – ilyen volt a természete is – megfogta az embereket, párat bekapott közülük, jól megrágta, majd kiköpte őket. A többire tüzet hányt. Végül földrengést gerjesztett, addig míg a vizek ki nem léptek helyükről, és ellepték a szárazföldeket. Meghalt a legtöbb ember, csak egy kis csoport maradt életben, egy nagy család. Őket Visnu előre figyelmeztette a veszélyre, nagy hajót épített nekik. Ez a hajó Afrika partjainál kötött ki, ott kezdetek új életet Brahma és Shíva tudta nélkül. Ezek után Shíva nagyon nyugodt lett, és elégedett, leült barlangja elé: - Ohm Shíva ! Mondta,aztán mélységes mély álomba merült ott a barlangja előtt. Látod gyermekem, az emberek ma is félnek az istenektől, de már rég elfelejtették a régi leckét.

Finn mese

Finnországba utazván
 -északi fény -
Finnországba utazván, havas tájra széles mezőn keresd meg a meselelkét finn népnek, mi létező, ne ijedj meg, hosszú tél lesz, hideg hófehért élvező. Ne ijedj meg hogyha kemény fagy vagy heves szél jön, csillagokig felverő, sarki fények közt repülő meselelkek kristályfények, tündérvilág óceán zöldes fényű légáramló, havas mezők felett hullámzó -mesélő szőnyegek- Szőttest sző egy sors asszony, régi szövőszéke kattogó Ím megszületik Kalevala,Hősök földje táltos Vejnemöjnen , kovács Ilmarinen Ifjú lányért harcba szállva, újra-és újra csatát vívó. Ámde ifjú lány föld alatt van réges-rég, nem születvén újjá mennyek világában él ő. -A medvefiú- Mese szőttes készül újra vadakat mesélő - s boszorkányról sors asszony ujja nyomán farkas, medve feléledő s rének sora vágtázó. Átok útján medvefiú - férfiember, vadon élő, asszony után talpaló, Idők múltán varázstoktól szabaduló, asszonykáját meglelő. - A szampó- Mit sző most, a sors asszony, fonalából, mi kéz ügyében lévő? Hangások övezte síkságokon, tundra táján, tavak mellé a sok ember szampót épít, mindent őrlő csodalmalmot, örökké járó csodamalmot. Ételt, italt, aranyat, ezüstöt, árpát, búzát s gazdagságot őrlő malmot mesebeli gazdagságot, jól megérdemlő régi ember aranykorban jól megélő. -Időközben- Rének vágtázó seregét, érintetlen természet ölét Vejnemöjnen újra járja, keres nyírfát, büszke bükköt s lányhajat bűvös hárfa újra szóljon, finn, lapp földet bezengető. - Erdei szellem - Szőnyeg készül újra, lásd csak kislányt látok, gyümölcsöt szed kosarába málnát, szedret, mi jó akad erdőszélen húzza ágát egy bokornak, ám valami túlról is húzza erővel s akarattal – vajon mi lehet? Hát egy medve legott hajol, málnát eszik - tovatűnik Ki volt vajon ? MI volt vajon? meghökkenve kislány nézi jobbra, nézi balra megkerülvén bokrot túl, hová tűnt a széles pofa, medve alak barnasága? erdő szellem, védelmező volt ő, – megjelenik, tovatűnik -meselélek éledező. - Időközben- Vejnemöjnen újra zengő, Flórának és Faunának szellemét – énekelve teremtő. Lágy hangú hárfáját dicsérő. -A szauna- Szaunák sora ím látható, kis házikók világolnak, embereknek kézmunkáját így dicsérő, fából való meghitt pihenő. lásd csak hisz itt a jövő - Vejnemöjnen csodálkozik modern házak, kisebb erdők, a hangás, meg a tundra fogyatkozó, kisebbedő rázza fejét, hajladozik varázserőt bevetne ő – hiába nincs hatalma, mesék világa rég letűnő. - Vejnemöjnen és a mai Finnország - Majd varázsban rénszarvasként, vágtat délre városokhoz hogy szemével látva lássa mi lett Kalevala Hősök földje, ezer tükrös tavas zöldes fényű, kristálytiszta fenyveserdős. Jaj, erdők lelkét nem találja, elbújt az vagy hétalvó, mert ha ébren lenne szóvá tenné hogy természet fogyatkozó. Legszebb s jobb anyag a fa, abból készül majd minden, bútorok s házak, bennük éledt a falélek újra dolgos emberek kézmunkáját dícsérő. Vejnemöjnen nagy utazó , tovább megy nézelődik nyáron, nézelődik télen Joullipukki alakjával találkozik hirtelen nem érti de rájön a mese mind megéledő. Rének szemével látva látja a remény megéledő . - Vejnemöjnen visszaindul északra - Szélre ül és visszaindul öreg sors asszony felé, szőttesben megnyugodik zöldes fények alá utazik. Ilmarinen szintén alszik sors asszony kéz alatt, immár fonalként gombolyodik. -Finnország mesék földje- Finnország még mesék földje, havas tájak, sarki fény, mind ahányan azt jelzik, nem aludt ki ősi fény, nyírfalélek hárfazengős, lásd finn lélek örökfény.

Cicus és az egérke

 

Cicamica ágról ugrik fa ágáról

óvatlanul két lábra,

hogy egérkének a grabancát miharabb elkapja!

ám egérke szürkés színű ugrik egyet gyorsan jár

cicamica így lehagyva ügyetlen és pórul jár.

Nyalja bajszát fúj egyet majd mérgeskedve meg-megáll

egérke meg pimaszul jár s fütyül egyet reája.

Peti és a szivárvány

Egy csodálatos gyógyulás meséje


Petike nagyon betegen feküdt otthon. Néha 40 fokra is felszökött a
Iáza. Anyukája. és a nagyi mindig mellette volt. Édesapját már egy
éve nem látta, és már közeledett a karácsony.
A kisfiú most töltötte be az 5. életévét, és eddig sosem érezte magát ennyire
betegnek. A család egy régi ismerőse, Vass doktor kezelte évek óta az egész családot, és most Petit is. Annak idején nagymamát is gyógyítgatta,
mikor az még lány, hajadon volt. Szóval, ez a nagyon de nagyon öreg doktor már két napja látogatta Petikét, és csak azért nem íratta őt kórházba, mert tudta, hogy a szülői gondoskodás még pótolja a kórházi kezelést. Ugyanakkor azt is tudta, hogyha nem múlik a magas láz, mindenképpen kórházba kell őt vinni.
A harmadik napon a doktor már sokat hümmögött Petike ágya fölött,
csóválta a fejét de még azt tanácsolta, ne aggódjanak, lassacskán
elmúlik a láz.
A negyedik napon aztán nem tehetett mást, kimondta, hogyha Petike
nem lesz jobban, kórházba kell vinni. A gyermek ezt hallotta is az
ajtón keresztül, és megijedt.
- Nem akarok kórházba menni ... - gondolta - és nem is megyek.
Így elhatározta, hogy jobban lesz. És este tényleg egy kicsit jobban
lett. Anyukájától kért egy csomag színes ceruzát, mert imádott
rajzolni.
Az összes színes ceruzát egy marokra fogta, és mindet egyszerre
végighúzta a papíron.
- Nézd csak, - mondta anyunak Petike. - olyan lett mint a
 szivárvány...
- Tényleg olyan, kicsim! - mondta erre anyu, és meg is mutatta a
nagyinak. ...
Petike azután megvacsorázott, és anyukája álomba simogatta.
Csaknem úgy aludt elveszve a takaró alatt, mintha nem is lélegezne. Anyukája egy
pillanatra meg is ijedt, de látta, hogy piheg a mellkasa, és
megnyugodott. A hold közben bevilágított a színes üvegablakon, a
kék minden árnyalatát bocsátva a kis szobára.
Ó, istenem - gondolta magában Petike édesanyja - ha kórházba megy,
ott senki nem fogja megsimogatni a buksiját ... Ki fog altatót énekelni
neki ...és pont karácsonykor....
De aztán lassan - lassan ő is elaludt. 
"Kora reggel arra ébredtek, hogy a nap csak úgy szikrázik be az
ablakon, és a hóréteg fehérít mint a fehérített vászon. Anyu jól betakarta Petikét, érezte hogy már nem forró a
homloka. Nagyon vidám lett, és kinyitotta az ablakot, hogy
kiszellőztesse a szobát. Petike kinézett a kertbe, és felkiáltott:
- Anyu, nézd! Ott a szivárvány, amit tegnap este rajzoltam ... Felrepült
az égbe álmomban, és most ott is van! És képzeld el, azt is álmodtam,
hogy apuci hazaköltözött!
Anyukája kinézett az ablakon, és azt mondta:
- Igen, tényleg csodálatosan ragyog a szivárvány, ráadásul télen ez nem gyakori. De az apukád, nem
tudom ... Reméljük a legjobbakat.
- Anyu, a szivárvány gyógyított meg engem ... Éhes vagyok!

Anyukája vidáman mosolygott, megpuszilta a homlokát, és odaadta
neki a kedvenc bábuját. Majd vidáman ment a konyhába. Készített
egy narancslét, és vajas kenyeret, és bevitte a kisfiának. Peti rögtön
mindent eltüntetett.
- Van még?
- Ó, hát persze, hozok még neked, mit akarsz enni?
- Sonkás kenyeret, almát és sajtot...
Anyukája elé hozta, amit szeme és szája megkívánt.
- Csak óvatosan, ne egyél túl sokat egyszerre ...
Kopogtak az ajtón. Anyukája kinyitotta, és szinte leesett az álla,
annyira meglepődött. Férje állt ott, kezében egy doboz és egy csokor, virág.
- Bocsáss meg, csak ezeket akarom odaadni, és... Petike hogy van?
- Most már jól. Gyere csak be. Honnan tudtad hogy beteg? ,f
- Nem tudtam, csak azért jöttem ...hogy lássalak. .. benneteket.
Petike kinézett az ajtórésen, és szinte ugrált örömében.
Szülei pedig egy idő múlva kibékültek, és boldogan élt együtt újra az
egész család. Attól kezdve Petike szentül hitte, hogy ezt a sok jót
mind a szivárvány hozta el neki.

Rosszalkodó versike

Hermin néni, Tatyi bácsi,
ücsörögnek, dünnyögésznek.
lombok alatt: megpihennek.

Unokájuk
a fa alatt heverész
manót egy gomba hátán
jól megnéz.
Megcsippantia, nem ereszti
míg egy bogár meg nem csípi!
akkor aztán orrához kap,
megdörgöli.
manócska meg lábát -
lássatok csudát
fenekéhez hű, de gyorsan veri!

Kisunoka, vásott kölyök
azt figyeli,
mi csintalant tudna tenni.
Cirmos cicát észreveszi,
óvatosan settenkedve
meghúzza a farkát,
hu! jól megijeszti
szegény Cirmoskát.
Cirmoska meg beleugrik
a kis tóba,
a halakra rá se néz,
nagy sebesen kiugorva,
bundácskáját meg-megrázva,
felugrik a diófára,
Tatyi bácsi szomszédjába.
Így ért véget a versike,
Cirmos cica örömére.
Végre.

Mesevonat

Mesevonat, mesevonat,
repíts már a gyerekekhez,
egészségeshez és beteghez!
Rajta mozdony,
Rajta-siess,
nincs sok idő,
rajta, siess!

Erzsikéhez, Ferikéhez,
Gabikához, Julikához!
Röpülj velük messzi földre,
szivárványszínű légbe,
képzelet határához,
meseország kapujához,
tündék birodalmához.
Keressétek Fantáziát,
mert veszélyben a meseország.
Utazzatok le a földre,
a meséket
susogjátok körbe!
Ilyen vagon olyan kép,
egyikőjük piros legyen,
másikuk meg kék.

Utazzatok levegőben,
szivárványszínű térben!
Tó fölötti hídon színek,
messzi tájra röpítsenek!
Messzi tájon másik gyerek,
hadd csodálja,
hadd formálja színeidet!

Eszkimó is szánba fogja,
elviszi a jégkunyhóba.
Odaadja kisfiának:
- Húzzad-húzzad
játssz vele,
dobjad fel a levegőbe,
hadd kapjon más is belőle.

Szövő dal





Fogd a vetőt Frici - Pici bácsi,
ne sajnáld az anyagot Mici - Pici néni,
Szövőszéken munka vár,
nekifognak
nap - nap után!
Szövőszéken
áll a bál,
de ha a nap lemegy
ne kellesd fonalad
a széknek,
hamar itt a másnap -
újra akkor kezdjed!
Egy a vető
Egy az ujjam
Egy a fonal-
Fonjad - fonjad
ujjacskám,
lassacskán csak lassacskán,
ez a munka megvár
te leszel egy madár
te pedig egy kosár
a kosárban meggyecske
kis felhővel felette
napocska is süssön
kis unokám ennek örüljön.

Címkefelhő
Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás