Rosszalkodó versike

Hermin néni, Tatyi bácsi,
ücsörögnek, dünnyögésznek.
lombok alatt: megpihennek.

Unokájuk
a fa alatt heverész
manót egy gomba hátán
jól megnéz.
Megcsippantia, nem ereszti
míg egy bogár meg nem csípi!
akkor aztán orrához kap,
megdörgöli.
manócska meg lábát -
lássatok csudát
fenekéhez hű, de gyorsan veri!

Kisunoka, vásott kölyök
azt figyeli,
mi csintalant tudna tenni.
Cirmos cicát észreveszi,
óvatosan settenkedve
meghúzza a farkát,
hu! jól megijeszti
szegény Cirmoskát.
Cirmoska meg beleugrik
a kis tóba,
a halakra rá se néz,
nagy sebesen kiugorva,
bundácskáját meg-megrázva,
felugrik a diófára,
Tatyi bácsi szomszédjába.
Így ért véget a versike,
Cirmos cica örömére.
Végre.

Mesevonat

Mesevonat, mesevonat,
repíts már a gyerekekhez,
egészségeshez és beteghez!
Rajta mozdony,
Rajta-siess,
nincs sok idő,
rajta, siess!

Erzsikéhez, Ferikéhez,
Gabikához, Julikához!
Röpülj velük messzi földre,
szivárványszínű légbe,
képzelet határához,
meseország kapujához,
tündék birodalmához.
Keressétek Fantáziát,
mert veszélyben a meseország.
Utazzatok le a földre,
a meséket
susogjátok körbe!
Ilyen vagon olyan kép,
egyikőjük piros legyen,
másikuk meg kék.

Utazzatok levegőben,
szivárványszínű térben!
Tó fölötti hídon színek,
messzi tájra röpítsenek!
Messzi tájon másik gyerek,
hadd csodálja,
hadd formálja színeidet!

Eszkimó is szánba fogja,
elviszi a jégkunyhóba.
Odaadja kisfiának:
- Húzzad-húzzad
játssz vele,
dobjad fel a levegőbe,
hadd kapjon más is belőle.

Szövő dal





Fogd a vetőt Frici - Pici bácsi,
ne sajnáld az anyagot Mici - Pici néni,
Szövőszéken munka vár,
nekifognak
nap - nap után!
Szövőszéken
áll a bál,
de ha a nap lemegy
ne kellesd fonalad
a széknek,
hamar itt a másnap -
újra akkor kezdjed!
Egy a vető
Egy az ujjam
Egy a fonal-
Fonjad - fonjad
ujjacskám,
lassacskán csak lassacskán,
ez a munka megvár
te leszel egy madár
te pedig egy kosár
a kosárban meggyecske
kis felhővel felette
napocska is süssön
kis unokám ennek örüljön.

Zsemletötő és katica

Elvesztettem versike



Zsemletötő elvesztette
HOGY MIT?
Hát a batyuját!
Pittyes - pöttyös;
piros - fehér batyuját.
Hej, a batyuja nagyon fontos
Mert a törpe útján járván
Abból gyakran falatoz.
Pötyi katica hátára ülve
komájához szállt a törpe.
Sóhajtozott csak szegényke
magában meg
így keserge ...:
- Óh, étkem
bárcsak itt lehetne!
Biz jó lenne neki
Finom zsemlemorzsákat enni!
Mert batyuja azzal volt teli.
/ s hogy miért Zsemletötő a neve neki?
ezt már mindenki sejti.

Pötyike közben
Mit sem sejtve repkedett
Magában így énekelgetett:
Pittye pöttye
pittye pöttye... •
Ekkor buggyant ki Zsemletötő könnye,
Hisz folyton csak a fejét törte ...
vesztesége szívét összetörte.
Szomorkodott a batyuja után
és elszundított Pötyi hátán.
A dúdolásban Pötyi elmerülve,
észre sem vette
- a törpöt elvesztette!
Zsemletötőt szerencsére
jól fogta egy faág vége,
és a szegény
törpét ringatni kezdte ...
majd hirtelen
vízcsöpp esett
a törpe fejére és
mire ébredt? na mire?
most már Pötyit is
elveszítette.
Fülébe csicsergett
vidáman egy cinke,
mégis sírdogálni kezdett a törpe ...
Pötyike meg dúdolgatva repkedett
majd épp egy rózsához érkezett,
szirmára szállva
kért egy csöpp vizet.
E víztükörben akkor látta
hogy nincs meg a szállítmánya!
Szegény ezen megijedve
utasát megrémülve
Kereste, csak kereste,
de sehol nem lelte,
így elindult hazafele.
Ezalatt a törpike
megülte egy pillangó hátát
majd elindult vele
hogy otthonát
no meg a batyuját - megkeresse.
Hazatérve kit talált?
Hát Pötyit meg a batyuját
- hisz azt magával vinni elfeledte....
Ha az utuk hosszabb lesz,
a mese vége is messzebb lesz.





A gyümölcs

Anyu nagy fáradtan hazatért - végre - a piacról. Én rögtön megrohantam a kosarát, válogattam a sok jó közül.
- Anyuuu, adj egy kis gyümölcsöt enni, olyan éhes vagyok!
- Éééhes? tessék, itt van egy alma.  
- De nekem nem alma kell hanem gyümölcs..... visítottam, kiabáltam és elkezdtem pityeregni.  - én csak a gyümölcsöt szeretem....
- De hiszen az alma is gyümölcs, ugyanaz a kettő kicsikém...... - és nevetett egy nagyot, megsimogatott.
- Nem is igaz, mert a múltkor is azt mondtátok hogy nagyon egészséges a sok gyümölcs.... és adtatok is belőle......
- Így igaz, de gyümölcsnek hívjuk a szilvát, narancsot, barackot, málnát, epret is, mondjak még néhányat?
- Akkor ez is az? - hüppögtem.
- Hát persze....

Azóta tudom, hogy a gyümölcs sokféle lehet.

A megelevenedett játékok

A megelevenedett játékok


Tudom, tudom, biztosan ti is sok történetet hallottatok
megelevenedett játékokról, akik életre kelve ugrabugráltak,
királyságot alapítottak, állatkertet rendeztek be, vagy útra keltek,
esetleg háborúztak, tudom is én, mit csináltak. Én a pirosfülű,
nagy, fehér plüssmackóról, a kalapos maciról. és a fehérfülű,
hosszú lábú, nagy piros nyusziról akarok nektek mesélni. Egy
szép kis gyermekszobában laktak, a négyéves Pankával, és a két
éves Bogival, Panka kistestvéréveI. Nagyon sokat foglalkozott
velük Panka, a gazdájuk, ezért ők elég rátartian viselkedtek
minden más játékkal. Éppen húsvét volt, és a kislány szekrényére
pakolgatta legkedvesebb" játékait. Csak az volt a baj, hogy nem
jutott hely mindegyiknek.
Panka anyukája ezért felvitte őket a tetőtérbe, ahol egy műterem
volt. Betette őket a sarokba, és azt gondolta, majd ha lesz hely,
visszaviszi őket.
A kislány egy ideig sóhajtozott utánuk, De aztán estére elfelejtette
a dolgot és a másnapi készülődésre gondolt, a tojásfestésre, a sok
locsolóra, aki két nap múlva jön.
- Gyurinak piros tojást festek, Marcinak pöttyöst, Latinak
virágmintásat, Gábornak meg kéket, apunak csibe formájú tojást
adok, nagypapának zöld leveleket festek rá,
Líviusznak pedig ...- És folytathatnám tovább, míg meg nem
unnátok, mert Pankáéknál a Húsvét olyan nagy ünnep volt, hogy
az egész család és az összes óvodástársa is eljött locsolkodni, és
egy nagy ebédet is rendeztek ..
De térjünk vissza a játékokra.
Éjjel,mikor nem látta őket senki, rendszerint megelevenedtek, és
beszélgettek. Bizony, ők is szerették a húsvétot, a készülődéstl De
még mennyire. A nyuszinak ilyenkor színes kosarat raktak az
ölébe, benne voltak a tojások. A macival meg azt játszották, hogy'
ő egy locsoló, és még csokitojást is kapott Pankától! Ezt mindig
meg is ette, persze a társai sem maradtak ki a mulatságból, Panka
róluk sem feledkezett meg.
A mi nevezetes éjszakánkon is beszélgettek a játékok, de most
nem voltak vidámak, mint máskor.
- Jaj, egyedül maradtunk itt fenn, mit csináljunk? Senki nem
játszik velünk, és mi sem vidítjuk fel Pankát meg Bogit... -
sóhajtozott a kalapos maci, akit úgy hívtak hogy Bertácska.
- De jó lenne lent lenni, és megint csokit enni, mennyit
foglalkoznának velünk ...- mondta erre a piros fülű, nagy, fehér
plüssmackó.
- Menjünk vissza! - szólalt meg a fehér fülű, hosszú lábú, nagy, piros nyuszi.
- Na jó, de mit szól Panka anyukája, és ki tudja azt garantálni,
hogy nem hoznak minket vissza? - kérdezte a piros fülű, nagy,
fehér plüssmackó.
- Senki, de megpróbálhatjuk, nem? És különben is, ha
megerőltetnék magukat egy kicsit, talán akadna fölösleges hely.
- Na jól van, igazad van, menjünk 'nekem sincs kedvem
hónapokat itt tölteni. De nehogy észrevegyenek miközben
mászunk le a lépcsőn, mert akkor, ... akkor, ... nem is tudom mi
lesz akkor!
Látjátok, - mondta erre a kalapos maci, Bertácska.
Tulajdonképp megérdemeljük, mert a többi játék mindig olyan
kedves volt velünk, mi pedig szóba sem álltunk velük soha.
Na, sokat értünk el vele, most őket babusgatják majd...
- Ne félj, lemegyünk, és bocsánatot kérünk tőlük.- mondta a
fehér fülű, hosszú lábú, nagy, piros nyuszi.
- De ettől még visszahozhatnak ide minket! - aggodalmaskodott
megint a piros fülű, nagy, fehér plüssmackó, akit viccelődve csak
Jegeskének hívtak társai, pedig volt igazi neve is: Ciklámenfülű.
fEz is elég érdekes név, nem gondoljátok? f
- Rendben, majd eldől. Mindenesetre hajnalban megyünk, akkor
már alszanak. - válaszolt a fehérfülű, hosszúlábú, nagy, piros
nyuszi, akinek Linka volt a neve.
- Jó, várunk még 5 órát, és kész.- zárta le a vitát kalapos maci,
vagyis Bertácska.
Úgy is történt ..Nagyon nehezen és lassan múlt az idő, ráadásul
semmi zaj nem volt, csak egy fényes szempár nézett be az
ablakon, amitől a játékok nagyon megijedtek. Pedig csak egy kis
bagoly volt. De ők alig várták - félelemtől reszketve - hogy
elmúljon az a néhány óra. Egyre határozottabban azt gondolták,
hogy soha többet nem fognak ide visszajönni. Azután végre
elindultak. Csakhogy, épp mikor a lépcső aljára huppantak,
akkor lépett ki a szobából Panka apukája. mert zajt hallott, és
kinézett az ajtón.
Így történt, hogy észrevette a lefelé osonó játékokat. Azok nem
látták őt, ő meg azt hitte, álmodik. Jól megdörzsölte a szemét, de
"nem ébredt fel."
- Azt hiszem, inkább visszamegyek. az ágyba, és alszom
egyet ...mármint tovább. Talán túl sokat 'dolgozom mostanában,
pihennem kellene... de jó lenne ha ez az álom véget érne...mert ez
biztosan csak egy álom, álmodom... ,.
Azzal visszament az ágyba, és lassacskán el is aludt.
Másnap reggel látják ám, hogy Panka szobájában mindegyik játék
ott van. Igaz, hogy egyik a földön, másik az ágyon, harmadik az
ágy alatt, de ott van. Apuka persze, mondanom sem kell, egy kissé meghökkent,' Nem
tudta mire vélni a történteket, és megkérdezte Pankától:
- Te hoztad le kicsim, ugye, a játékokat?
- Nem, én egész éjjel aludtam.
- Na, mindegy,- mondta anyu - a játékokat visszaviszem, mert
nincs nekik itt elég hely .
- Ne, anyuci, ne vidd vissza kérlek, olyan jó hogy visszajöttek ...
- Tényleg - mondta apu - csinálok nekik itt helyet, máshová
tesszük Bogi ágyát és behozzuk ide azt az éjjeliszekrényt, ami a
kamrában van. A kisebb játékokat arra tesszük, a három nagyot
meg a szekrény tetejére.
- Na jól van,de rend legyen ám, ha azt akarjátok, hogy mind itt
legyen holnap ...-mosolygott anyu, a gyerekek pedig ujjongtak.
Apu átrendezte a szobát, a játékok is boldogok voltak, és ezután
kicsit szűkösebben ugyan, de megfértek egymással a szoba lakói.
Bertácska, Ciklámenfülű, és Linka bocsánatot kért a többi játéktóI,
és ezután nagyon jól megvoltak mindannyian. Húsvétra pedig
mindegyikük kapott valami nyalánkságot Pankától.
És hogy apu mit gondolt ezekről a dolgokról?
Az maradjon az ő titka!

A sárkány és az Ármányos Lovag

A Sárkány és az Ármányos Lovag.
Mese a hamisságról


Ez a történet pontosan 1500 évvel ezelőtt játszódik, sem több, sem
kevesebb nem telt el azóta.
Egy lovagról és egy sárkányról szól.
A Virág királyságban lakott az erdők mélyén az Etelka nevű sárkány.
Három fejjel, és szép,levélzöld pikkelyekkel büszkélkedhetett.
Kedves - sőt - bájos sárkánylány létére folyton búslakodott. Nagyon
fájt neki, hogy az emberek vérszomjas vadállatnak hiszik.
Egyetlenegy ember volt, aki őt megértette, és ez nem volt más, mint
Virágszirom királykisasszony, aki a Nagy Virágpalotában
nevelkedett.
Virágszirom még kislány volt, mikor először találkoztak.
A kislány ugyanis kiszökött a palotából, és bement az erdőbe, mert
szamócát akart - egyedül! / micsoda felelőtlenség / gyűjteni. Sokáig
bolyongott, míg végül eltévedt. Fáradtan leült egy fa alá, hirtelen
azonban morgásra lett figyelmes. JA bokrokból egy nagy fekete
medve bújt elő. A medve már feléje is -nyúlt nagy mancsával, amikor
ott termett egy zöld, háromfejű szörny! Tüzet okádott a medvére, és
ez annak elég volt ahhoz, hogy elinaljon. Hát még hogy a fél bundája odalett ...
A királykisasszony látva, hogy a sárkány nem bántja, legyűrte
félelmét, és megköszönte neki a megmentését. Szóval, hogy szavamat ne feledjem, szép lassan összebarátkoztak, Virágszirom meg a sárkány. A palotában persze nem sejtettek semmit, mert Etelka jól tudta, eltiltanák tőle a kislányt, őt pedig elpusztítanák. Ezért hát eltitkoltak nagy barátságukat.
Múltak az évek. A királylány felnőtt, és ideje volt férjet választania. A
királyi udvarban lovagi tornákat rendeztek, melyeken hősök, és
királyfiak vettek részt. Mind meg akart mérkőzni érte, hiszen
Virágszirom nagyon szép leánnyá serdült. Neki egy kék páncélos
lovag tetszett, aki mindig győztesen került ki a harcokból.
királynak semmi kifogása nem volt a Kék lovag ellen, és hamar meg
is tartották az eljegyzési ünnepséget.
Igen ám, de egy Ármányos Lovag nevű harcos nem nyugodott bele a
veszteségbe. Elhatározta, hogy olyan ajándékot ad a királylánynak,
hogy az rögtön felbontja az eljegyzését, és őt választja férjének. Az
Ármányos Lovag elindult hát, hogy megkeresse a sárkányt, és
megvívjon vele. Csak mendemondák keringtek ugyan a sárkányról,
és igazából csak néhány pásztor látta szemtől-szembe. Egy ilyen
pásztorfiú vezette el a lovagot a sárkánybarlanghoz vezető útra.
El is bújt ennél a barlangnál.
A sárkány közben, úgy dél felé felébredt, mert éhes volt. Különben
csak makkal, dióval, meg mohával táplálkozott, sosem volt ínyére a
húsevés. Hozzáteszem, hogy ez általában nem volt jellemző a
sárkányokra ...
A lovag csak állt remegve a barlang szájánál, és arra várt, hogy
kidugja orrát a fenevad.
A sárkány kilépett.
Meghökkent, majd azt kérdezte:
- Mit akarsz tőlem, lovag? Te miért nem futsz el, mikor mindenki
meg szokott tőlem ijedni?
- Meg akarok veled vívni! - kiáltott nagy merészen a lovag. - A
fejeidet pedig elviszem Virágszirom kisasszonynak, és ő majd
feleségül jön hozzám!
- Micsoda? Ugyan, őt nem tudod ilyesmivel levenni a lábáról.
Különben is, van már vőlegénye.
- Honnan tudsz te erről? Na mindegy. Az én ajándékomnak örülni fog, és kész... .
Etelka ekkor úgy tett, mintha könyörögne
- Kérlek, ne bánts, nem vagyok olyan gonosz mint amilyennek hiszel.
Ám a lovagot ez nem érdekelte - mindenképpen szembe akart vele
szállni, de a sárkánynak is helyén volt az esze !
- Na jó, - sóhajtott - ha válaszolsz három kérdésemre, megvívhatunk,
ahogy szokás.
- Jól van, mondd csak a három kérdést.
- Az első: Mi az én nevem? A második: Ki nyerte a tavalyi zsákfutó
'versenyt Bibe faluban? Végezetül pedig mondd meg, ismerték - e a
régi egyiptomiak a sört?
Mivel a lovag mindenképpen harcolni akart, viszont egy kérdésre
sem tudta a választ - cselhez folyamodott.
- Persze, - mondta - beleegyezem, csak előbb engedd meg, hogy
visszamenjek a várba, mert most vettem észre hogy meg kell élesíteni
a kardomat.
Akkorát nevetett ezen a sárkány hogy most már nemcsak a
nyárfalevelek rezegtek / amelyek egyébként szélcsendben is ezt
csinálják/ hanem a fenyők is. Ilyen nagy és erős volt ez a sárkány.
Ráadásul hiába volt már 2000 éves, nem volt olyan öreg és buta,
hogy ne lásson át a szitán. Mert a lovag ezt gondolta róla.
- Meg akarod kérdezni valakitől a válaszokat, ugye? -kacarászott.
- Na, jó nem bánom, menj csak. De aztán siess vissza, mert nagyon jól
szórakozom ...
Nevetését a lovag még a dombon túl is hallotta, és elhatározta, hogy
csak azért is kifog ezen a zöld szörnyön.
Miután a várban megkérdezte a vár vénséges vén tudós emberétől,
amit akart, visszament. Titokban a királylány is követte, mivel
meglátta a visszatérő királyfit, és furcsállotta a dolgot, hiszen minden
kérőjét elküldte, csak a Kék lovagot nem.
A sárkány közben már a barlang előtt várta ellenfelét, és - pipázott.
- Na, te sárkány, - mindjárt kiesik a szádból az a pipa! -
hepciáskodott. - A te neved Etelka, szülőanyád után, a tavalyi
zsákfutó versenyt a faluban a kicsi Vas Jankó nyerte,
és a régi egyiptomiak ismerték a sört. Állj ki velem!
- Na jó, nem bánom, gyere csak- azzal Etelka eloltotta a pipát, letette,
és felvette a pajzsát. d
- Védd magad! - kiabált a lovag. Tulajdonképpen saját magát is
bátorította a hangjával, mert amikor látta felállni Etelkát, igazából
nagyon megijedt.
Persze Etelka most sem akart harcolni, nem akarta bántani a lovagot
sem, és mindent támadást elhárított. Folyton félreugrott. Nagysága és
súlya ellenére igen fürge sárkány volt.
Megelégelte ezt a királylány, aki egy fa mögül Ieskelődött, és
előugrott.
- Állj, hagyjátok már abba!
- Virágszirom királylány! Te hogy kerülsz ide? Menj innen, ez a
sárkány nagyon veszélyes!
- Ugyan már, miket beszélsz, dehogy veszélyes, hiszen már
kislánykorom óta ismerem, mert megmentett egy medvétől. Miért
akarod őt legyőzni?
A sárkány közben már a barlang előtt várta ellenfelét, és pipázott.
- Na, te sárkány, - mindjárt kiesik a szádból az a pipa! - hepciáskodott. - A
• te neved Etelka, jó anyád után, a tavalyi zsákfutó versenyt a faluban a kicsi
Vas Jankó nyerte, és a régi egyiptomiak ismerték a sört. Állj ki velem!
- Na jó, nem bánom, gyere csak.- azzal eloltotta a pipát, letette, és felvette a
pajzsát.
- Védd magad! - kiabált a lovag. Tulajdonképpen saját magát is bátorította a
hangjával, mert amikor látta felállni Etelkát, igazából nagyon megijedt ...
Persze Etelka igazából még most sem akart harcolni, nem akarta bántani a
lovagot sem, és mindent támadást elhárított. Folyton félreugrott, merthogy
nagysága és súlya ellenére igen fürge sárkány volt.
Megelégelte ezt a királvlány, a fa mögött, és előugrott.
- Állj, hagyjátok már abba!
- Virágszirom királylányl Te hogy kerülsz ide? Menj innen, ez a sárkány
nagyon veszélyes!
- Ugyan már, miket beszélsz, dehogy veszélyes, hiszen barátnők vagyunk!
Már kislánykorom óta ismerem, mert megmentett egy medvétől. Miért
akarod öt legyőzni?
- Hát.. mert... én azt hittem, hogy ...
- Neked akarta elvinni mindhárom fejemet. - mondta Etelka - meg akarta
mutatni szegény, hogy milyen bátor, és azt akarta, hogy inkább hozzá menj
feleségül. De mondtam, hogy neked már van jegyesed ...
- Na, nem baj. - enyhült meg Virágszirom. - Most indulj haza, és keress
magadnak másik feleséget. Én a szívem szerinf választottam magamnak
férjet, nem pedig ezért vagy azért. Nem akarom, hogy miattam küzdj Illeg
vele, hisz ö senkinek nem ártott. Menj el, és gondolkodj el ezen. Menj.

Így a lovag lógó fejjel hazament, és ezentúl Gondolkodó Lovagnak hívták.
Volt is min törnie a fejét. Például hogy nem igaz, amit tanítottak a
sárkányokról. meg ami a mi szemünkkel ronda, másnak szép is lehet,
illetve ami szép, az nem biztos, hogy jó. Ti mit gondoltok?
A királylány pedig hozzáment a kék lovaghoz, és Etelkát bemutatta az"
udvarnak. Egy idő múlva mindenki rájött, hogy nem kell félni tőle, és
később ö lett a királvi pár gyermekeinek a nevelője ...Ez azonban már egy
másik történet.



Az örökkön-örökké zenélő kert

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer két fiúcska, akit Tamásnak
és Mártonnak hívtak. Árvák voltak, és szüleik halála után egyedül
laktak egy erdészlakban, az akácos erdő kellős közepében. De
nem voltak boldogok, mert magányosak is voltak, meg az erdőt is
túl egyhangúnak találták már. Elindultak hát, hogy megkeressék a
világ legszebb erdejét.
Sokáig vándoroltak, erdőkön és mezőkön keresztül, mígnem egy
vénséges vén anyóka jött velük szembe.
Szóba elegyedtek vele:
- Nem tudja, kedves nénike, hogy merre találjuk a világ legszebb
erdejét? -kérdezte Tamás.
- Dehogynem. A világ legszebb erdeje az Örökkön - örökké zenélő
kert, ami a hegyoldalon túl fekszik. Holnap ilyen tájban, ha a nap
delelőre hág, oda is értek.
- Nem hittük volna, hogy ilyen könnyen megtaláljuk. - jegyezte
meg Márton. - Köszönjük neked néni, de meg tudnád - e
mondani, hogy miért ez a neve?
- Ez a kert, édes fiaim, mindig zenél. Az is meghallja, aki nem
akarja. De miért keresitek?
- Mi is erdészek lennénk. A mi erdőnk nagyon egyhangú, és
unalmas. A világ legszebb erdejében szeretnénk élni.
- Ó, már értem. No, menjetek csak, isten hírével.
- Köszönöm. Viszontlátásra néném!
- Isten veletek gyermekeim. Jó utat!
•Mivel más sötétedett, lepihentek egy bokor alatt. Másnap,
hajnalhasadáskor, folytatták útjukat. Mikor odaértek a
hegyoldalhoz, összetalálkoztak egy zord külsejű, szakállas
emberrel, akit Hegyimócnak hívtak.
Csak nehezen lehetett vele szóba elegyedni. Mikor a fiúk
illemtudóan köszöntötték, és megkérdezték, a segítségükre lennee
valamiben, mogorván kérdezett vissza:
- Na és mégis miben?
- Az örökkön - örökké zenélő erdőt keressük.
- Kérdezzétek meg a Zsebtündértől. - mordult fel. - Ott lakik a
Szabó város királyának a zsebében.
- És azt merre találjuk?
- Innét egy napi járásra van, ha megkerülitek ezt másik a nagy
hegyet, megtaláljátok.
Bizony kénytelenek voltak megelégedni ezzel a zord válasszal,
mert a hegyi ember hátat fordított nekik és eltűnt az erdőben.
Kicsit furcsállották a dolgot, de nem tehettek mást, elindultak a
másik hegy mögé. Másnap a Zsebtündér a király tróntermében
fogadta őket. Kíváncsian kandikált ki szőke fejével a király
kabátzsebéből, és Tamás meg Márton illedelmesen köszöntötte őt
is, meg a királyt is. Aztán az erdő felől kérdezősködtek.
- Az Örökkön - örökké zenélő kert gyönyörű, ott van a Hegyiméc
hegyének a legtetején, menjetek csak visszafelé. Ez a Hegyimóc az
erdő őrizője.- mondta a Zsebtündér.
- Egy nagydarab, morcos emberről beszélsz, ugye? Mert akkor
már összetalálkoztunk vele, ő irányított minket ide, onnan
jöttünk.
- Akkor bizony jól becsapott titeket! - nevetett a tündér.- De nem
is baj. Félti az erdőt, - kacsintott - hisz ő az erdész.
Visszaindultak ahhoz a nevezetes hegyhez, egyenest a legtetejére indultak,
de az erdészt sehol nem találták. A hegy tetején csengő,
bongó, dudorászó növényeket láttak, meghallották énekét a fának, bokrok
ágainak, még a fűnek is.
- Megtaláltuk! A világon a legszebb erdő az örökkön-örökké zenélő kert,
csengő- bongó - danoló növényeivel. hiába! -mondták egymásnak.
Ekkor nagy hirtelen előbújt a bozótból a zord Hegyimóc.
- Ne féljetek tőlem. Tudom, találkoztatok a tündérrel. Azért küldtelek
benneteket hozzá, mert nem tudni, kinek mi lakozik a szívében, ö pedig
mindenkinek a veséjébe lát. Most már tudjuk, hogy nem rossz szándékkal
jöttetek el ide. Gyertek csak velem!
A Hegyimóc elindult az erdő közepe felé, beléptek egy kis kunyhóba. Kit
találtak ott vajon? A Zsebtündért, Csakhogy most akkora volt, mint ~
Hegyimóc, és csillogó, zöld ruhában pompázott. És akkor a Hegyimóc sem
volt már torzonborz szakállas ember, hanem egy csillogó zöld ruhás,
koronás király. Ebben a pillanatban a kunyhó is egy ragyogó
gyémántpalotává változott.
- Én vagyok a Zsebtündér. és az anyóka is én voltam, akivel utatok elején
találkoztatok. Mi ketten a "zord Hegyimóccal" vagyunk a csengő erdő ~
őrizői. - szólalt meg a tündér, aki már párjával együtt csodálatos
türkizfényben ragyogott. - Én vagyok Zöldvilág Úrnője és a férjem a
Zöldvilág Ura. Az a feladatunk, hogy megvédjük az erdőket és a mezőket, a
virágokat, az állataival egyetemben, vagyis az egész természetet. Ha
visszamentek, legyetek ti is őrizők, erdészek.Elárulom nektek, hogy mindenkinek van képessége a természet hangjainak meghallására, mert minden énekel, csak ezt ti, emberek már elfelejtettétek.
A nagy csodálkozás után a pár megmutatta a fiúknak az erdőt, elmondták hogy itt sosincs tél, csak tavasz meg nyár. Nincsen fagy és minden örökzöld. megtanították a fiúkat arra is, hogy miképpen gondozzák, szépítsék a kertet. Éveket töltöttek el az erdőben. Miután mindent jól kitanultak, hazaindultak, és útravalójuk a két tündér jókívánságaiból és tanításaiból állt.
Hazatérve mi mások lettek volna, mint erdészek. Időközben már megtanulták azt is hogy minden erdő zeng - bong és énekel, csak oda kell rá figyelni.
De ha ti is kiültök a természetbe, és füleltek, akkor meghalljátok majd a növények és minden élőlény hangját.


Tulipánvilág

Tulipánvilág

Ezt a mesét egy öreg néni mesélte nekem, csaknem 50 éve.
Így kezdte: - Nagymamánál volt egy vén kis tulipános láda, már vagy 100 éves is elmúlt.
De nem akármilyen ládika volt ez, hanem mesélő ládika.
Tulipános mintázata ugyan már nem volt olyan élénk, de ha
kinyitották, a láda megszólalt. Ilyenkor mintha a tulipánok életre
keltek volna rajta! Sok történetet tudott, nem fogyott ki belőlük. Mindegyik
tulipánokról szólt, mint ez is:
Tulipánanyó és Tulipánapó szépen, nyugodtan éldegéltek azon a
földön, amit úgy hívtak, hogy Mezőszéles.
Ők uralkodtak a térség összes tulipánja fölött. Körbedöngicsélték
virágkoronájukat a méhek, és a lepkék is legyezgették őket, ha meleg volt az idő.
Egyszer arra járt egy szép, kékhajú nefelejcslány, aki megcsodálta
szépségüket, hiszen ilyen nagy és szép virágokat még nem látott.
Össze is barátkozott velük nagyon gyorsan. Annyira jóban lettek,
hogy gyakran látogatóba ment hozzájuk. De vajon ki volt ez a lány?
A Nefelejcskirály legkisebbik lánya, Kékike. Olyan sokszor járt a
tulipánokhoz, hogy egyszer összetalálkozott unokájukkal, a
trónörökössei is, akivel első pillantásra egymásba szerettek. Ettől
kezdve a szerelmesek minden nap találkozgattak.
Időközben a nefelejcsek uralkodója magában egy tervet agyalt ki.
Nem bírta elviselni, hogy más szép virág is legyen rajtuk kíyül. Az
egész nagy mezőt ő szerette volna irányítani, ezért összehívta a
minisztertanácsot.
- Nem akarok itt szorongani tovább! mondta. - A mi területünk túl kicsi! Ha
így megy tovább, népünknek 10 év múlva nem lesz elég helye. A
házon túl van egy másik rét, vegyük birtokunkba, és űzzük el onnan
a tulipánokat. De mivel egyedül nem győzzük, fogjunk össze a
borzaskatákkal, szolgálataikért pedig arannyal fizessünk nekik!

Ebben meg is egyezett a tanács, igaz, volt, aki másképpen
gondolkodott, de a királynak nem lehetett ellentmondani.
A királykisasszonyt bizony nem jó hírek várták otthon.
Hiába próbálta édesapját lebeszélni terveiről, az hajthatatlan maradt.
Másnap Kékike elment a tulipánokhoz, és figyelmeztette őket a
veszélyre.
Most mit csináljunk, ha folyton ezekkel a háborús dolgokkal foglalkozik?
- Semmit nem tudunk már tenni, leányom, nézd!
• Kékike felnézett, és csak akkor látta rémülten, hogy a nefelejcsek, élükön a
borzaskaták félelmetes gyalogságával közelednek a tulipános kert felé.
- Jaj, most mit tegyünk? - kérdezte rémülten.
- Ti szökjetek meg az unokámmal az öreg kertész udvarába, ő biztosan
gondotokat viseli majd, miattunk meg ne aggódjatok, van egy tervünk.
Így is történt, a Tulipánkiralyfi és Kékike a szomszédos tisztásra, az öreg
kertész udvarába menekültek. Közben a borzaskaták vad támadásba
lendültek, félelmetes vörös fejük csak úgy rázkódott a dühtől ...
A virágoknál még egy kis csata is csak nagyon lassan zajlik 'EZ is
hónapokba telt. A nefelejcsek veszjtettek, mert még a rét utolsó kicsi
pillangója és állatkaja is a tulipánok mellé állt, hiszen senki nem tudta mire
vélni ezt az ostoba hadjáratot.
A tulipán királyfi és a nefelejcskirálylány közben titokban összeházasodtak.
Békében élhettek az öreg kertész udvarában, mégis szomorkodtak. Kint, a
mezökön olyan nagy zűrzavar uralkodott, hogy hónapokba telt volna a
rendtevés.
Sok nefelejcs kipusztult, a király már megbánta hogy elindította a
háborút.
Hiányozni kezdett a lánya is. Magába szállt, és rájött hogy csak ö az oka
annak hogy Kékike elment, és hogy a mezőkön összevisszaság uralkodik.
- Minek kellett egyáltalán háborúzrl~~ gondolta. Jól kisírta magát, ami
nagyon jót tett neki, hiszen olykor-olykor nem árt, amikor a férfiak is,
sírnak.
Másnap már beszélt is az öreg kertésszel, az pedig bőven ellátta őt jótékony
tanácsaival. Együtt elrendezgették a régi kertet, a borzaskatakat is rendbe
tették. Újraültették a nefelejcseket, tulipánokat, vadrózsákat, meg a sokfajta
mezei virágot. A nefelejcskirály most már elindulhatott lányahoz.
Bocsánatot kért tőle, no meg a tulipánoktól, és aztán mindannyian
boldogan éltek, az egész tulipáncsalád, a nefelejcsekkel, borzaskatákkal
együtt. Szóval, az egész térségben béke uralkodott. Az öreg kertész még
egy tavacskát is épített nekik, hogy birodalmuk még gyönyörűbb legyen.
Te is találkozhatsz velük - vagy legalábbis a rokonaikkalvirágoskertekben,
mezökön, És ha beszélsz hozzájuk, meglátod meghallgatnak!

A kék madár és az Esthajnalcsillag

Mese a föld születése utáni időkből



Valamikor, réges - régen, még az első fa teremtésekor óriások,
emberek, tündérek éltek itt, a földön. Az első fát Nagy Zöld Fának
nevezték.
Akkor még az emberek a gyökerei közti barlangokban tengődtek, a '
föld felszíne az óriások birodalma volt, az ágai között tündérek
röpködtek. Legfelül, a fa csúcsán fészkelt a Kék madár.
Ha a Kék madár felrepült, beterítette szárnyával az eget, márpedig
ezt minden hajnalban megtette.
Nagyon tetszettek neki a csillagok, és arról ábrándozott, hogy
egyszer majd feljut oda. De hiába fészkelt a Nagy Zöld Fa csúcsán,
hiába volt ez a csúcs a felhők felett, az ég tetejére és a csillagokhoz
mégsem ért fel.
Születésétől fogva jóban volt egy óriással, akit Ónak hívtak.
/ Régen mindenkinek nagyon egyszerű neve volt. / Folyton ketten
vándoroltak, Ó, és vállán a Kék madár. Ám a madár egy ideje
szomorkodott, mert mindig a magasba vágyódott, a csillagok után.
Különösen egyikük tetszett neki, az Esthajnalcsillag.
El is határozta, hogy feleségül kéri. Az óriás nagyot nevetett, amikor
elmondta neki.
- Ugyan, hiszen senki sem jutott fel még odáig, a messzi égbe!
- De én megpróbálom, én leszek az első!
Hajthatatlan volt. Ahogy beesteledett, szárnyra kelt és repült, csak
repült a csillag felé. De mindhiába, nem sikerült elérnie. Pedig egy
héten át minden nap megpróbálta. Ám a Csillagnak hogy - hogy nem, .
fülébe jutott vágyakozása. A csillagok ugyanis mindent látnak, és
hallanak, de nem mindig avatkoznak a földi dolgokba. I Megsajnálta
szegény Kék madarat, és egy sugarat bocsátott a földre, így húzta őt
magához.
- Közelről még sokkal szebb vagy, mint a földről! - suttogta neki a
Kék madár.- Olyan ragyogó vagy és csillogó ...
- Köszönöm ... - mosolygott a csillag, és elpirult. - De beszéljünk egy
kicsit rólad, meg a földről, Kék madár. - Milyen az életed ott lenn a
földön? Kik élnek ott és hogyan?- jól tudta persze hogy milyen, de
azért a föld alá mégsem jutott el pillantása, no meg a madár szájából
akarta hallani a Föld dolgait.
A Kék madár beszélt neki az óriásokról, az emberekről, a
tündérekről, és hogy az emberek milyen sanyarú módon éldegélnek a
Nagy Zöld Fa gyökerei között.
De mivel lassan hajnalodott, el kellett válniuk.
Szomorúan eresztett le egy sugarat a csillag, mert neki is megtetszett
a madár.
A napok újrakezdődtek és ők minden éjjel találkoztak, egészen egy
álló hónapig, és egyre inkább közelebb kerültek egymáshoz.
Egyszer, egy napon a kék madár ismét szomorkodott. Az óriás
megkérdezte:
- Miért vagy bánatos megint, barátom, hát nem találkozol minden
nap a csillaglánnyal?
- Nem merem őt feleségül kérni ...suttogta - ő olyan szép, én meg ...
csak egy kék madár vagyok. ~
- Éppen az benned a szép. Higgy nekem, tetszel neki. ,1
- Feleségül kéred őt nekem? Én nem merem, és ha visszautasít,
inkább sose lássam többet...
- Rendben, hiszen barátok vagyunk. A barátok mindent megtesznek
egymásért!
Ó, az óriás ezért a sugáron még aznap este felrepült a csillaghoz.
Az rögtön megörült, és nevetett, mikor meghallotta a kérést.
- Hát persze! Igen! Tudod, azon csodálkoztam, hogy miért nem fér
meg már. Mi egyformák vagyunk. Féltem, hogy sosem teszi meg.
Rögtön felhozom őt ide!
Így is lett. A madár és a csillag rövidesen egybekeltek. Azóta
mindketten nagyon boldogok. Szerelmükből születtek a táltos lovak,
akik aztán az embereket felhozták a föld alól, megmutatták nekik a
napot, a holdat, és a csillagokat, és megtanították őket sok mindenre.
Többek között a szépség és a művészet szeretetére is, az
Esthajnalcsillag segítségével.


.•

Címkefelhő
Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás